Nő >> Szűz nő

Föld jegy. Erősségei: elemző képesség, részletekre való odafigyelés. Legmélyebb vágyai: hasznosnak lenni, alkotni. Gyengeségei: túlzott kriticizmus
A Szűz nő szemérmes fajta, nem születésétől fogva, hanem neveltetéséből adódóan. Éppen ebből származik bája.  Fellépése szerény és természetes. Pillantása határozott és nagyon érdeklődő, de egyúttal kritikus. Hangja kellemesen nyugodt, néha egy kicsit vagány. Természetes megjelenésének köszönhetően végeláthatatlan kritizálásai, elégedetlenkedései és alaptalan félelmei is elhalványulnak. Ritkán éli át az elsöprő testi vágyat, és ennek tudatában van, ezért mindig van benne egy félelem, hogy társa elvágyódik szenvedélyesebb nők felé. Pedig saját maga szabja magának ezeket a korlátokat. Mindenben mögöttes tartalmakat keres, miközben a simogatás csak magáért van, az ölelés egymás közelségének átéléséért és nem valamilyen cél érdekében történik. Ha ezeket a korlátokat felismeri, ugyanolyan szenvedélyes nővé válhat, mint akiktől félti társát.