Gyermek >> A Skorpió gyermek

A Skorpió gyermek eszméletlenül kíváncsi lény. Ez a szülő életét megnehezítheti, de szülői feladatait könnyíti is egyben, hiszen ha eléggé türelmesek vagyunk és megválaszoljuk, gyermekünk kérdéseit, rohamos fejlődésének szemtanúi lehetünk.
Amellett, hogy minden érdekli, mindennek a belső működését és következményeit is szeretné ismerni. Ezért mindent szétszed és körüljár. Ebben a felfedező munkában semmiképpen nem szabad megakadályoznunk, mert letörjük lelkesedését, sőt fordítsuk ezt saját hasznára és teremtsünk számára minél több olyan helyzetet, amiben saját magának kell a megoldást megtalálnia. Ez természetesen nem azt jelenti, hogy bármit a környezetéből szétszedhet, de a magyarázatokat a rendelkezésére kell bocsátani.
Zárkózottságán úgy segíthetünk, ha a saját kicsi felfedező világából minél többet küldjük közösségbe, ahol kibontakozhat.